Börzsönyi kirándulás - 2013. március 24

2013.04.05 06:56
Mint utólag kiderült, egy napig volt tavaszelő akkor, azon a vasárnapon. Persze csak úgy módjával, már annak is örültünk, hogy éppen nem esett a hó. Talán ennyi elég az időjárásról...
 
Készültünk, előző nap már rendelkezésre állt a járgány, az egyelőre ál-syncro, nálunk alig egy hetes, félig kijavított, töküres, burkolatlan kasznival.
 
Mint Kopasz és Kopaszné, vigyorogtunk, mint szilva, amit aszni visznek: mennyi busz, egy rakáson, és mi is ott vagyunk a konvojban. Igaz hogy a vókitókit sem halljuk, úgy dübörög traktormotor a pléhdobozban, de azért köszönjük a lehetőséget ezúton is!
 
Nem vacakoltunk, már egyből kiskonvoj, Gerzson nyomába szegődtünk, ha már egyszer szomszéd (és most is éppen fegyvert nyom a halántékomhoz, hogy gépeljek, gépeljek...). Mondom is a Jobbegynek: "Ej, de virgonc ezzel az új mocival, no!", mire Ő: "Há' nyomjad, ne maradj le, iparkodj!" Hát így...
Aztán a többiek szépen sorban, nő a konvoj, aztán összesített gyülekező, és megállapítjuk: "Jó, hát az idő az aztán olyan lesz, amilyen."
 
Aztán elindulás, irány az emkettő. Aki nem ismeri: autópályának hangzik, papíron autóút, gyakorlatilag 90-es táblák. Sima főút volt, de odafenn kitalálták egyszer, hogy "legyen több gyorsforgalmi utunk!" és lett. 1 nap alatt kikerültek az autóút táblák, és egyben a 90-es korlátozás is. Hogy izgalom is legyen, egy kis rendőri zargatás azért volt, de nem kellett bántani őket...
 
Kitűnő szervezettség jellemezte a túrát, hisz az úton is volt becsatlakozó, még csak lassítani sem kellett. Precizitás. Első megálló, Nógrádi vár. A felhajtón lebukunk az ál-syncroval. Aztán séta fel, móka kacagás, a várfal megsüllyed Döme alatt, el is osonunk inkább, mielőtt észreveszik a műemlékvédők. 
 
Be a járművekbe, át a hegyen, Kemencébe. Az ál-syncro itt nem mert csatlakozni azokhoz, akik mindezt komolyan veszik. Mármint az infantilizmust... Vagyis, hogy ha ott egy vízátfolyás, akkor pancsolni KELL! Nem egyszer, oda-vissza, többször, lassan és gyorsan is. Ez is egy módja az alvázmosásnak...
 
Aztán leparkoltunk, hogy megnézzük a még nem üzemelő kisvasútat, majd komoly sétát tegyünk felfelé egy brutalitásos hegyre, egészen a Rigó utcáig, hamár... Megcsodáltuk a kádár-kori, és a poszt-szocialista-pszeudo-rusztikus nyaralóépítészet csodáit, és megállapítottuk, hogy ugyan nincs meleg, de hideg az van. Inkább vissza is sétáltunk a kocsikhoz, ahol még hidegebb volt, nem csoda, mert messzebb kerültünk a naptól.
 
Beülés, indítás, és jött az újabb móka: Kemence és Letkés között a kanyarok nem horizontálisak, hanem vertikáilsak. Ez busszal nagyon vicces, most is kijött az igazság: egy hepét minden esetben egy hupa követ. 
 
Az utolsó megálló Zebegény: itt már elkezdtek lemorzsolódni a langyik, vagyis mi... el kellett ugranunk a közeli Nagymarosra, így csak módjával köszöntünk el, mivel sokan már megint elkezdtek felmászni a hegyre. Hogy van ez? Annyira mennek ezek a buszok, hogyha kiszállnak belőle, akkor is menni kell? Visz a lendület fel a hegyre minduntalan? Jó lesz edzésbe kerülni... No mindegy, mi jobbra el, aztán 1 óra múlva vissza az útra, ahol a konvoj hűlt nyomába eredtünk. Rendőrbácsi itt is volt, megkérdezte, hogy lemaradtunk-e. Tetszett neki a móka, azt hiszem.
 
Aztán már magányosan irány hazafelé, pontosabban Döméhez, hadd ébredjenek fel több helyen is a nyugdíjasok, és a kisbabák. Ezúton jelzem ismét, hogy a tea pont jól esett, köszönet!
 
És ennyi volt a nap. Azt mondja a Gerzson - miközben most épp benzinnel locsolja körbe az összekötözött családtagokat - hogy ne legyen gyanús a végén a
 
dicsérgetés, ne vigyem túlzásba, tűnjön természetesnek. Tehát, köszönjük hogy ott lehettünk, és monjdátok meg az aranyhalamnak, hogy szeretem.
 
Sziasztok, búcsúzom...
 
 (sütiszörny beszámolója)