Baja-Dunafalva, halászlé party
2013.07.06 18:16
Ismét egy kockás hétvége. Ezúttal Baján. Jobban mondva Bajától délre egy kis ártéri falu gátjának külső oldalán. A hely még a történelem előttről itt maradt hatalmas nyárfáktól árnyas, köztük kis tisztás, a gyepen túl a folyó… Szinte idilli – ha nem lenne tele élettel. Mármint a levegőben. Mármint zümmögéssel. De sebaj, itt a napok óta beígért eső. A szúnyogoknak esélyük sem volt. És ha lett is volna, a kötelező esti tűz füstje megadta nekik a végső csapást – na meg nekünk is…
Odafelé menet gyönyörű szivárványok alatt kocsikáztunk és a nap már igencsak ásítozott mire megérkeztünk. A kemény mag Kaposvárról már berendezkedett, így volt hova bújni az eső elől. A kockás fogadtatás elől azonban nem volt menekvés; pálesz, pogi. Végül nagy nehezen a saját előtetőink is feszültek, az elektronok éltették a hűtőket, nem volt más hátra, mint elkezdeni a lazulást. Az eső is felhagyott, mire elcsendesedett a tábor és már csak a tábortűz parazsa küzdött az elalvással, az üres sörösdobozok pedig dolguk végeztével ásítottak bele az éjszakába.
Reggel azonban a vizesblokkhoz botorkálás közben megnyugvással konstatáltam a lyukon kinézve, amit szemnek lenne szokás nevezni, hogy a kint maradt üvegek harmattól csillognak, és a nap is bepróbálkozik. Tehát jó idő lesz. És lett is. Lassan mindenki előmászott a kockák menedékéből, visszatért az élet az este megfáradt tagokba, a sok röhögéstől görcsbe rándult arcizmok is felengedtek. Jöhet egy új nap! De más is jött: a beígért bogrács, fűszerek, hal-torzók, „a” gyufatészta, melyeknek egy dolguk akadt csupán, jelesül, hogy a híresen hírhedt bajai halászlévé érjenek össze. Amint arról a mértékadó napilap, a Bors sem tett említést, a terv sikerült! Miután valakik az erdei kirándulós tisztásokról ismeret asztal-pad kompozíciókat is a placcra intézték, jöhettek a tányérok, a kenyér és az élmény. Mert az volt; rájöttem, még életemben nem ettem bajai halászlét. Ráadásul ennyire finomat. A bogrács csordultig, hal rogyásig, tészta is akadt, így két púpozott tányér után sikerült lassítanom. Fojtásul a nehéz melóban megfáradt kulinárisan élvezkedőnek kijáró gyöngyöző fröccs. Hátradőlve a kempingszékben, lábamat a padra pihentetve felnéztem az égre és rájöttem; szar az élet, és még isteni szerencse, hogy válság van, mert különben alig bírnánk ki…Még az előkészületek közepette benézett BajaGabi és Doki, de ők kihagyták a fénypontot és nem tartottak velünk az ebédnél, nem úgy, mint Pisti (alias Kutyafasza) a magastetős csinkróval.
Adrien, felfedezővágytól vezérelve úgy döntött, munkára fogja a halászlé kalóriaállományát, bringára pattant, hogy elmerüljön az ártér élővilágában. A sokféle madár mellett különös kompozícióra lett figyelmes: egy mellékágban 2 méterenként fa csolnakokban valamiféle halfogó készséget tartó mozdulatlan alakok impresszionista összképe képviselte a civilizációt. Miközben az árteret távcsővel kémlelte, mellette szinte karnyújtásnyira pihent meg a gát tetején egy őzbak, ami egy pillantással később pár lendületes ugrással tűnt el az erdő sűrűjében.
A délután az ejtőzésé volt, miközben az emléktáblát megolvasva megtudtuk a folyam szélén álló faldarabok történetét, melyek még a Rómaiak által rakattak határőrizeti céllal. Feltételezések szerint II. Lajos királyunk is itt halt Szapolyai János hathatós közbenjárásával. Szóval simogatott bennünket a dicső múlt és a történelem szellője, miközben egy sellőfiú bukkant fel a plázson: Döme indult meghódítani a habokat. Sikerült is, másnapra a romok már száraz lábbal nem voltak elérhetők. Jött az ár...
A buli egyébként nemzetközivé emelkedett Gustav jóvoltából, aki Bajorország helyett választotta maga és sokat látott dobozos kockája idősebb napjai helyszínéül az Alföldet. Társa, Hugo, a dakszli-keverék, aki mohóságában az esti nyugalomban közel fél liter fűszeres étolajat habzsolt be oly elszántsággal, hogy Mariann a farkánál fogva sem tudta elvonszolni onnan. Gustav reggel örült, hogy a kocka gumiszőnyege a lehető legegyszerűbb módon is takarítható…
A vasárnap reggel is napfénnyel ébresztett, ami nem tett jót a csomagolós projectek megindításának. Végül mégis menni kellett és teljesen spontán aki indult, egyszerre indult. Baja főterén még megálltunk egy pillanatra hogy ámuljunk egyet a város bájain, közben megcsodáljuk Gyuri hivatali ablakát, mire Tamásék egy ismerősük által röpke városnézést kerekítettek a dologból. A delet már rég elharangozták, mikor a szekerek motorjai ismét felzengtek és ki-ki hazafelé indult. Döméékkel még tettünk egy kis kitérőt, és úgy alakult, hogy Soltvadkerten utunkba esett a Szent Korona cukrászda. Hogy is mondjam… Megfejeltük a hétvégét egy-egy süti-kompozícióval és fagyi-költeménnyel. Majdnem este volt, mire a várakozásokkal ellentétben minden zivatart elkerülve hazaértünk.
Summa-summárum, egy pompás és pihentető hétvégét töltöttünk, jó társaságban (Zasztiék, Rotyék, Krisztiánék, Tamásék, Döméék, Gustav és Hugo és persze Georges77Gyuri és Zoli, kis időre Kutyafasza, BajaGabi és Doki), pazar és szigorúan BAJAI halászlével, gyönyörű környezetben Sárosi Gyuri (Georges77) szervezésének köszönhetően.
Köszönjük a lehetőséget és a jóltartást! Reméljük jövőre ismét lesz ok útra kelni Baja felé!
by Gerzson