Ismét itt a Volkswagen-találkozó

2015.09.11 07:16

Az oldtimer korú, eredeti állapotú autók mellett számtalan egyedi kialakítású modellel is találkozhatnak az érdeklődők, de gyári különlegességek is érkeznek a rendezvényre, s több újdonság magyarországi bemutatójára is itt kerül sor. Rengeteg program, friss elemként "használtautós börze" várja a látogatókat, az idei százforintos tombola fődíjaként pedig egy kabrió Golf IV is új gazdára talál. A Volkswagen márka fanatikusainak már nem kell sokat várniuk, ugyanis bő egy hét múlva, szeptember 19-én kerül sor negyedik alkalommal a Volkswagen hazai márkatalálkozójára. Az évről-évre egyre népszerűbb eseményen idén a Golf, Transporter, Bogár, Passat, Scirocco, Corrado klubok mellett már a Polo-, Jetta-, Bora- és Vento-tulajdonosok is számos autóval képviseltetik magukat a mogyoródi rendezvényen. Tavaly közel tizenkétezer látogató, s ezernél több kiállított autó érkezett a helyszínre, idén ennél is nagyobb létszámot várnak a szervezők. A szokásoknak megfelelően a központi Paddock részen a tizenkét fős szakmai zsűri által kiválasztott, a Golf hét generációjának legszebb hazai darabjai sorakoznak majd, de a Hungaroring területén szeparáltan helyet kap az összes további típus is. Például a Transporterrel és Bogárral érkezők a versenypálya területén kialakított Hippifaluban parkolhatnak, ahol igazi "flower-power" hangulat, hippi dj, tábortűz, bográcsozás várja a kilátogatókat. A vállalkozó kedvűek, - amennyiben előre regisztrálnak -, akár itt is tölthetik az éjszakájukat sátorban vagy saját autójuk fedélzetén. Az oldtimer modellek mellett számtalan egyedi autó érkezik a mogyoródi versenypályára, de a hagyományokhoz hűen idén is itt mutatkozik be több újdonság: lehull a lepel a vadonatúj Touranról, az új Transporterről és az legújabb Caddyről is. Továbbá gyári különlegességek is hazánkba látogatnak, a szervezőknek köszönhetően a Golf R400 és a T1-es generáció Westfalia kempingautója is közelről lesz megtekinthető.

VW talalkozo_1

A kiállított típusok mellett a programok száma is nő, bár a korábban kedvelt elemek sem maradnak el. A Continental jóvoltából idén is fejleszthetjük vezetési technikánkat, Amarokok, Touaregek és Tiguanok volánja mögött off-roadozhatunk a nagyközönség számára többnyire ismeretlen, a Hungaroring területén található 30 hektáros erdő hegy-völgyes útjain. Szintén ezt a szakaszt járhatjuk be utasként a "Forrest taxik" fedélzetén, két T3 Syncro viszi majd a vendégeket a nehéz terepen. Különleges élményt tartogat a Volkswagen Driving Experience szereplése is, a gyári csapat a nap folyamán kétszer is bemutatót tart a versenypálya célegyenesében. Újdonságként a Das WeltAuto a Használtautó.hu-val együttműködésben "használtautós börzét" szervez a helyszínen, ahol a márka szerelmesei kedvükre válogathatnak eladó sorban lévő Volkswagenek között. A piactérre az ezen a linken található regisztráció kitöltése után lehet beállni, az értékesítésnek mindössze két feltétele van: kizárólag magánszemélyek árulhatnak, saját tulajdonukban lévő autót. Hogy ne csak a férfiak, hanem a hölgy vendégek és a gyermekek is jól szórakozzanak, az egész napos összejövetel számos lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra számukra is, délután pedig Sub Bass Monster koncertje szórakoztatja majd a nagyközönséget. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is egy gyönyörű Golf lesz az esemény fődíja, ebben az évben a százforintos tombolán a legszerencsésebb játékos egy 1999-es 1.6 Trendline Golf Cabriolet-t vihet majd haza.

A nyereményautóról

Az első tulajdonos még a Porsche Inter Auto Kft. egyik budapesti telephelyén vásárolta az 1.6-os motorral szerelt, Trendline felszereltségű kabriót, mely többször visszakerült a Porsche Hungaria hálózatának rendszerébe. Néhány évnyi használat után a nagykanizsai Das WeltAuto kínálatában tűnt fel a gépkocsi, amit akkor egy fogorvos vásárolt meg. A doktor második autóként használta a zöld színű járművet, és rendszeresen karbantartotta szeretett vászontetős négykerekűjét. A Golf később ismét ebbe a kereskedésbe került vissza, s innen már egyenes út vezetett a Das WeltAuto XIII. kerületi központjába, ahol a Das WeltAuto a Porsche Hungaria Parts Center és a Porsche Inter Auto segítségével felújította azt. Eredeti Volkswagen Classic Parts alkatrészek beépítésével (melyek szinte hiánytalanul hozzáférhetők a rég nem gyártott típushoz) cserélték a szükséges kopó alkatrészeket, az autó egy alapos nagyszervizt kapott, és kijavították a fényezés hibáit.

A Volkswagen-találkozó ideje alatt a Paddock részen lévő Das WeltAuto boxban lesz megtekinthető a nyeremény, amit a tavalyi fődíj és a jelenlegi kínálat hat másik autójának társaságában állítanak ki.

 

az eredeti cikk az autosvilag.com oldalon

Vissza

Elérhetőség


kawa +36 30 2161852

© 2013 - t3-tuning.hu

Készíts ingyenes honlapotWebnode